Együttműködésre és jogkövető magatartásra kérte hétfői levelében dr. Csák Gyula, a Békés Megyei Vízművek Zrt. vezérigazgatója Mezőkovácsháza és Végegyháza önkormányzatait. A hír6.hu által megkérdezett Varga Gusztáv, Mezőkovácsháza alpolgármestere kijelentette, értetlenül állnak a levél előtt. Hozzátette, álláspontjuk szerint éppen a Vízművek nem engedi, hogy az önkormányzat használja saját víziközmű vagyonát. Mint ahogy eddig, ezután is szívesen tárgyalnak a helyzet rendezéséről, de a Békés Megyei Vízművek által benyújtott 27 millió forintos számlából 17 millió forintot nem tartanak jogosnak, s ha kell bírósághoz is fordulnak.
Közel egy éve bontotta fel Mezőkovácsháza és Végegyháza a szolgáltatói szerződést a Békés Megyei Vízművek Zrt-vel. Ennek oka az volt, hogy az önkormányzatok szerint a szolgáltató a bevételéből nem kellő mértékű összeget fordított fejlesztésre. A szolgáltatási szerződés felbontása után megalakították a Mezőkovácsházi Vízművek Kft., amely a települések tulajdonában lévő víziközmű hálózaton, a település tulajdonában lévő ivóvíz kútból szolgáltatna. Az átállás május elsejével történne meg, ám a korábbi tárgyalások megakadtak, mi több a helyzet kezd eldurvulni.

Dr. Csák Gyula szerint partnerek, de
közpénzről van szó, ezért a tartozást
nem engedhetik el
A Békés Megyei Vízművek Zrt. közleményben tájékoztatta szerkesztőségünket a kialakult helyzetről. Ebben az olvasható, a társaság értetlenül áll a két dél-békési önkormányzatok döntése előtt, mert ez idáig felhőtlen volt az együttműködés, és Bakos István polgármester több alkalommal a médiában és a testületi üléseken is kinyilvánította, hogy elégedett a Békés Megyei Vízművek Zrt.-vel való együttműködéssel. A közleményben dr. Csák Gyula vezérigazgató azt is kijelenti, a társaság sajnálattal vette tudomásul az önkormányzatoknak a szerződés megszüntetésére irányuló döntést, ugyanakkor a Békés Megyei Vízművek Zrt. mindenben együttműködik a két településsel az üzemeltetés átadásában.
A Vízművek Zrt. álláspontja alapján az átadás részét képezi, hogy „az üzemeltetési szerződésben foglaltak szerint felmondás esetén Végegyháza és Mezőkovácsháza önkormányzatának ki kell fizetnie a Vízmű által közműrekonstrukciókra történt ráfordítások bruttó értékét, mintegy 27 millió forintot. A Békés Megyei Vízművek Zrt. önkormányzati tulajdonú társaság, így közpénzről van szó, ezért a tartozást Békés Megyei Vízművek Zrt.-nek nincs lehetősége elengedni." A közlemény folytatásából az is kiderül, dr. Csák Gyula a Békés Megyei Vízművek Zrt. vezérigazgatója többszöri egyeztetés után hétfőn (április 26.) levélben tájékoztatta az érintett polgármestereket, kérve együttműködésüket és jogkövető megatartásukat.

Május 1-től csökken a Vízművek Zrt.
szolgáltatási területe
Arról, hogy miért kellet a Vízművek Zrt. vezérigazgatójának levélben kérni az érintett települések polgármestereit, megkérdeztük - Bakos István polgármester távollétében - Varga Gusztáv mezőkovácsházi alpolgármestert. Elmondta, eddig partnerek voltak az átadás-átvételről szóló tárgyalásokban, s a Vízművek által igényként megfogalmazott összeg egy részét jogosnak ismerték el. Ugyanakkor 17 millió forint véleményük szerint olyan költség, amely a korábbi szolgáltatási szerződés szerint a Vízművek Zrt-t terheli.
Az alpolgármester a szolgáltatási szerződés felbontásának okaként a fejlesztések, illetve az érdekérvényesítés hiányát jelölte meg. Mint mondta, meglátásuk szerint a települési vízszolgáltatásból származó bevétel csak kis részét fordította korszerűsítésre a cég. Ezen túl az is problémát okozott, hogy a Vízművek Zrt. nagy társaság, amelyben minimális érdekérvényesítő képessége volt Mezőkovácsházának.
A távlati tervekkel kapcsolatban Varga Gusztáv elmondta, a település tulajdonában lévő kút vízminősége megfelelő, s a szolgáltatáshoz szükséges víziközművel, valamint szennyvíztisztítóval is rendelkezik a társaság. A következő esztendőben nem változik a településen a szolgáltatási díj, az önkormányzat által kalkulált nyereséget fejlesztésekre kívánják fordítani.
|
Cikkek
|
|
| Legfrissebb | Népszerű |
| Legújabb | Vitatott |
|
Hozzászólások |
|