A Gyomaendrődi Ipari Park egy új inkubátorházzal bővül, várhatóan még az idén kész lesz az épület. A beruházás helyszínén csütörtökön elhelyezték az alapkövet.
A nős férfiak nagy többségének ez a kedvence. Nem is tudom miért... :D
Felesége, rokonai, pályatársai, barátai kísérték utolsó útjára Kállai Ferencet a Nemzet Színészét július 23-án a Farkasréti temetőben.
Hegedűs D. Géza is búcsúzott Kállai Ferenctől a Farkasréti temetőben. A színművész Major Tamás soraira hagyatkozva fejtette meg, hogy miért is játszhatott olyan sokszínűen Kállai Ferenc.
Kétkerekűek vették hatalmukba július 22-én Gyomaendrőd utcáit. A Central European Tour keretén belül került megrendezésre a Gyomaendrőd Grand Prix.
A Gyula TV Szolgálatban című műsora az egyenruhások mindennapjaiba kalauzolja el a nézőket. A magazinműsorban láthatunk egy éles igazoltatást, illetve Medve István törzsőrmester megismertet bennünket néhány szabállyal, ami elengedhetetlen a vízen való közlekedéshez.
Az épületegyüttes felújítása mellett az oktatás színvonala is emelkedik a békéscsabai 2.sz Általános Iskolában
Az épületegyüttes felújítása mellett az oktatás színvonala is emelkedik a békéscsabai 2.sz Általános Iskolában
Hovorka Jánosnak egy teljesen új létformát kellett megtanulnia, amikor tolószékbe került. A Gyula TV Sorsfordulójában a férfi mindennapi küzdelmeit mutatják be.
"Erkel 200 éve Gyulán" címmel önálló műsorral tiszteleg a Himnusz zeneköltőjének emléke előtt hétfő este és kedd délelőtt a Gyula Televízió. A műsorban a Corvin János Múzeum munkatársai és Németh Csaba történész segítségével mutatják be a nemzeti opera megteremtőjének megmaradt, kevés használati tárgyát. Erkelről sok érdekes történet elhangzik, kiderül, hogyan került kapcsolatba a kondorosi betyárokkal, és hogy egy időben ő volt Magyarország legmagasabban jegyzett sakkozója. A műsorban szó lesz az Apor téri Erkel házról is, mely jövő tavaszra újul meg.
Szarvason elhelyezték Magyarország legkorszerűbb és legnagyobb biogázüzemének alapkövét.
Gyomaendrődre érkezett Bojtos István, aki mozgássérültként szeretné körbebiciklizni az országot. Akciójával az esélyegyenlőségre szeretné felhívni a figyelmet.
Június 30-án rendezik meg az idei első Borszerdát, amelyhez közel 200 étterem csatlakozott. A kezdeményezésben résztvevő éttermek ezen a napon fél áron adják a minőségi magyar bort, több vendéglátóhely pedig külön menüvel készül az eseményre. A hír6 a Borszerda alkalmából Gulyás Ferencet, a Szent Vince Borrend tagját kérdezte a magyar borkultúráról.
A gyulai hajléktalanszálló lakója, József írástudatlan. Nagy valószínűséggel ezt használták ki átverői, akik egy papírt írattak alá vele, melynek fejében bankkártyát ígértek neki.
Június 16-tól lezárják a Sarkad és Gyula közötti Fehér-Körös hidat, a 300 milliós beruházás miatt az autósok Doboz felé kerülhetnek.
Országosan is egyedülállónak számító szintetikus droglabor nyomára bukkantak a miskolci nyomozók pénteken Szarvason. Egy miskolci közterületi ellenőrzéstől visszagöngyölített szálak egészen a Körös holtága mellé vezettek. A Miskolci Rendőrkapitányság kezdeményezi a két őrizetben lévő gyanúsított előzetes letartóztatását. A jelentős mennyiségre elkövetett kábítószerrel visszaélést a törvény öt évtől húsz évig terjedő, vagy életfogytig tartó szabadságvesztés büntetéssel rendeli büntetni - tájékoztatta a hír6-ot Gaskó Bertalan, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs vezetője.
Palotai Károlyt egy időben a világ legjobb játékvezetőjeként tartották számon. Három labdarúgó-világbajnokságon (1974,1978,1982) működött közre és két BEK-döntőt is levezényelhetett. A 74 éves szakember a hír6-nak elárulta, melyik volt a kedvenc mérkőzése a vb-k történetében, illetve megtudhatjuk, hogy egykoron és most kinek a játékát kedveli.
Veres Robi, alias McDc nem is olyan régen még csak a freestyle rap berkein belül volt ismert, aztán az egyik kereskedelmi televízió tehetségkutatójában nagyot szólt a mezőtúri srác. Ma már nem lehet kinyitni úgy napilapot, hogy ne szerepeljen benne, tegyük hozzá, ő a tehetségével érdemelte ki a közszereplést.
Még ma is élnek azokban a barlanglakásokban, melyeket a XVIII-XX. század között alakítottak ki a szlovákiai Lévától keletre található Borfőn. A sziklafalba vájt barlanglakások máig magukon viselik a népi építészet speciális jeleit, megtalálhatók bennük a népi kultúra eszközei. Múzeumként is üzemelnek, de lakják is őket, sőt egyre népszerűbbek a helybeliek körében.
A Békés megyei polgármesterek immár 16. alkalommal szerveztek futballtornánt, idén Kétsopronyban volt a gyülekező. A négycsapatos tornán a Heves Megyei Közgyűlés csapata végzett az élen.
Ritkán hallható őszinteséggel vall a Gyula TV Sorsforduló című műsorának a súlyos függőség után leszokó fiatalember, aki teljes nevét nem, arcát viszont adta az interjúhoz. Immár 6 éve annak, hogy Máté a 6 éves függőség után nem nyúlt kábítószerhez.
Veterán autók és motorok lepték el Szarvast. A járműcsodákat a hazai utakon már csak elvétve láthatjuk, ezért is kényeztettük a szemünket egy kicsit.
Visszavárják Borsodba a Körös Mentőcsoportot. Az Edelényben az árvíz ellen küzdő, csabai, gyulai és orosházi tűzoltókkal kiegészült különleges egység nélkül nem úszta volna meg a város, legalábbis Molnár Oszkár polgármester, az országgyűlés egyetlen független képviselője ezt mondta búcsúzóul. A napokban hazatérő csapat munkájáról a Gyula TV Szolgálatban című műsora készített összefoglalót.
Egész télen nem használta radiátorát a gyulai, paradicsomi lakótelepen élő férfi. Bányai Géza a Gyula TV Sorsforduló című műsorának nyilatkozva elmondta, a helyi lakásszövetkezet ennek ellenére 170 ezer forintot kér tőle a fűtésért.
Kunszentmártonban biológiai úton próbálnak megszabadulni a sokakat „őrületbe kergető” vérszívóktól Olcsó, hatékony és más élőlényekre, köztük az emberre is, teljesen ártalmatlan az az eljárás, amellyel Kunszentmárton Városgondnoksága igyekszik elejét venni a kellemetlen szúnyoginváziónak.
Idén 212 település jelentkezett a Magyar Szabadidősport Szövetség (MSZSZ) által szervezett McDonald's Kihívás Napja elnevezésű sporteseményre. Gyomaendrődön már kora reggel elkezdődtek a város lakóit megmozgató programok. 2010-ben a labdarúgás került a középpontba, ezért nem volt meglepetés, hogy a Békéscsaba 1912 Előre SE vezetőedzőjét, Pásztor Józsefet kérték fel a szervezők díszvendégnek.
Megreformálná a gyermekétkeztetést az a megállapodás, ami az ÁNTSZ Dél-alföldi Regionális Intézete és a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség között köttetett - jelentették be a programban úttörőként szerepet vállaló Kondorosi Csárdában.
Lélekben felkészült a civil életre a megszűnt SZDSZ volt alapítója, egykori elnöke. Pető Iván azt mondja, egy pártnak valahogy meg kell szűnnie és a lassú halál is lehet egyik technikája ennek. Kisnyugdíjasnak tartja magát a szó minden értelmében, aki sokat jár gyalog és BKV-val, és akinek ilyenkor beszólnak néha az emberek.
Békés megyéből határőr ilyen elismerést még nem kapott. A közelmúltban az országban egyetlenként a lökösházi Blidár Csaba érdemelte ki az "Év rendőre" címet.
A Békés megyei kertbarát körök bor- és szárazkolbász versenyét rendezték meg a Kondorosi Csárdában. A helyieken kívül Békéscsabáról, Gyuláról, Orosházáról, Szarvasról és Gyomaendrődről is érkeztek termelők, hogy megmutathassák portékáikat.
Sorsforduló címmel jelentkezik az a riportsorozat, mely nehéz helyzetben lévő, úgyis mondhatjuk, sorsfordulóhoz érkezett embereket, közösségeket mutat be. A hangsúlyosan gyulai témákat feldolgozó riportok kedd esténként kerülnek képernyőre, az ismétlés szerda és szombat este látható.
Több tucatnyi személygépkocsi és teherautó lepte el a Gyomaendrőd és Dévaványa közötti 4231 sz. utat. A civil kezdeményezés az út állapotát illette kritikával, egy koszorúval búcsúztak a kátyútól hemzsegő szakasztól. A szervezők a demonstrációval arra hívták fel a figyelmet, hogy a közlekedés szinte már lehetetlen a két település között.
Tizenkettedik alkalommal került sor Gyomaendrődön a Nemzetközi Sajt- és Túrófesztiválra. Talán egyedül az országban a városi majálison nem a kolbász, mustár, sör trió játszotta a főszerepet, hanem a tejtermékek, na meg borban is erős volt a mezőny.
Tavaly döntött arról a Békés Megyei Önkormányzat, hogy létrehozza a Körös Mentőcsoportot(KMCS). A szervezet két hete Békéscsabán mutatkozott be a nagyközönségnek, első gyakorlatát pedig Gyomaendrődön szervezte meg április végén.
A 16 évnél fiatalabbak között a 13 éves budapesti Szécsi Erzsébet végzett az élen a Békésen megrendezett "Az Én Hangom" versenyen. A közel tíz éves hagyományokkal rendelkező tehetségkutatón az idei zsűri tagjai között volt Pély Barnabás, Tóth Gabi, Brasch Bence, SP, az Anti Fitnessből Tomi, tovább Frankó Attila és a Musical Színház igazgatója, Molnár László.
A Csabai Szín-Játék keretében rendezték meg a városi népdaléneklési versenyt, amelyre a békéscsabai oktatási intézményekből több száz diák nevezett. Az alsó tagozatosok közül Szabó Dóra, a felső tagozatosok közül pedig Szarka Ida és Örkény Virág nyert kiemelt arany minősítést.
Nem üres kézzel érkezett Orosházára Jim Doherty, a Doherty Hungary Kft. tulajdonosa, ügyvezető igazgatója: egy 1937-ben értékesített, családja cégének keze nyomát viselő motorkerékpárt ajándékozott Orosházának. Remélhetően méltó helyet talál neki a város, s minél többen, minél többször megtekinthetik majd.
Versek, tárcák, novellák. Közös jellemzőjük a rövid, tömör megfogalmazás, a nyitva hagyott gondolatok. Kérdések, titkok, melyekre az olvasótól várják a választ. S ki az, aki ezeket felteszi? A Kortárs Magyar Írók sorozat vendége Tóth Krisztina József Attila-díjas költőnő volt a Békés Megyei Jókai Színház stúdiószínpadán.
A kampánycsendre és a nagy érdeklődésre tekintettel fogadják sok szeretettel újra, Bánk bán- Petúr bán monológját, Szélyes Imre előadásában.
A kampánycsendre és a nagy nézettségre tekintettel fogadják sok szeretettel újra, Ady Endre: Magyar jakobinus dal című verset, Rubold Ödön előadásában.
A gyulai határátkelőnél akadtak 50 emberre egy tehergépkocsi átvizsgálásakor. Nagy részük afgán állampolgár volt, de akadt köztük indiai és pakisztáni is - tájékoztatta a hír6-ot a rendőrség.
Évek óta állva alszik egy aradi férfi, Mihai Balas Jarpen, aki saját kezűleg készítette el függőleges szekrényágyát. Állítása szerint állva jobban ki tudja pihenni magát, mint fekve.
Korábban a hír6-on már beszámoltunk róla, hogy Samu Tamás Gergő a Békés megyei 5. számú választókerület jobbikos egyéni képviselőjelöltje vitára hívta a körzet fideszes és szocialista egyéni jelöltjét. Földesi Zoltánt az MSZP politikusát sikerült elérnünk az ügyben.
Kovács László négy állomásból álló Békés megyei látogatását Szarvason kezdte meg. Az MSZP korábbi elnöke sajtótájékoztatón egyebek mellett vázolta pártja esélyeit a választáson. Véleménye szerint három pártnak van jó lehetősége bejutni a parlamentbe, saját maguk mellett a Fideszt és a Jobbikot említette, hozzátéve, hogy a két utóbbi szervezet ugyanazt az erőpolitikát folytatja, csak más csomagolásban.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály Rablási Osztályának nyomozói 2010. március 20-án elfogták azt a 27 éves férfit, akit fegyveres rablások elkövetésével gyanúsítanak. Az előzetes letartóztatásba helyezett férfi a nyomozás jelenlegi adatai szerint három pénzintézetben és két benzinkúton rabolt fegyverével.
Országos listát állít a Civil Mozgalom - jelentette be Seres Mária, az áprilisi országgyűlési választáson induló szervezet elnöke. A pártnak 28 egyéni jelöltje és 9 területi listája lesz.
Második alkalommal rendezték meg a Gyomaendrődön a Küzdősport Gálát. Csakúgy mint tavaly, idén is telt ház, hatalmas pofonok és közönségsiker jellemezte az eseményt.
Nemrég tartotta meg a Kunszentmártoni Szakképző Iskola és Gimnázium a végzősök szalagavatóját. Az idei szalagavató egyik különlegessége az öregdiákok előadásai voltak. Az esemény és talán a tanév egyik legnagyobb meglepetése a négy hónapos Boglárka, aki váratlan meglepetése a családnak és az iskolának egyaránt. A picit az édesanya, Hajni osztálytársai és tanárai az első pillanattól kezdve szeretettel fogadták.
A női kézilabda-bajnokság 3. helyén álló váci csapat látogat pénteken Békéscsabára, a tabella 4. helyezettjéhez. A rangadó mindkét csapat számára fontos, a vendégeknek még az alapszakasz második helye is összejöhet a mérkőzés után, míg a Mátéfi Eszteri dirigálta lila-fehérek pontszámban beérhetik Tóth Tímeáékat. Az ?emberemlékezet? óta együtt dolgozó Németh András és Tóth Tímea közül a játékos azt is elmondta, hogy a vezetőedző még mindig tud számára újat mutatni.
2010. március 9-én érkezett feljelentés egy állampolgártól, aki elmondta, hogy aznap délután a Budapest I., Attila úton parkolta le gépkocsiját. Mikor visszaérkezett a kocsihoz, egy parkolóőr arról tájékoztatta, hogy megbüntette, mivel a mozgáskorlátozottak részére fenntartott parkolóhelyen állt meg. A parkolóőr közölte, hogy megúszhatja a 120 ezer forintos bírságot, ha fizet neki 40 ezer forintot. A nőnél nem volt elég pénz, ezért megbeszélték, hogy másnap találkoznak a VI. kerületben, ahol az őr majd szolgálatot teljesít. A hölgy időközben bejelentést tett a Budapesti Rendőr-főkapitányságon, így a másnapi találkozón, ahol átadta a parkolóőrnek a 40 ezer forintot, már a rendőrök is ott voltak, így tetten érték az őrt a bűncselekmény elkövetésekor.
Hivatalos: gyikosság történt Békésen a Kecskeméti utcán, az áldozat egy 87 éves idős hölgy, a Békés Tv videója a helyszínről itt látható! Forrás: BékésMátrix
Békés megye legnagyobb szakképzője, a Harruckern János Közoktatási Intézmény újabb bázissal bővült, ugyanis március 9-én adták át Gyulán a Szentháromság utcában az új műszaki-logisztikai központot. Az ünnepség után Domokos László, a Békés Megyei Közgyűlés elnöke a tanintézmény vezetőivel, műszaki szakemberekkel és a kivitelező képviselőivel bejáráson vett részt a most épülő, Szent István utcai kollégium és tanműhely építkezésén.
Nőnapra ékszerkiállítással kedveskedünk a hölgyeknek - kezdte megnyitó beszédét Fekete Péter a március 8-i, esti tárlatmegnyitón. A Békés Megyei Jókai Színház galériájában kiállított horvát kortárs ékszerészek alkotásaival kapcsolatban a színházigazgató megjegyezte, nem csak a nőknek, de a férfiaknak is szól a tárlat. A férfiak ugyanis itt megtekinthetik azokat az ékszereket, amelyekkel szívük választottjának kedveskedhetnek. A különleges ékszerkiállításon megjelent Ivan Bandić, Horvátország budapesti nagykövete valamint Skenderovic Marin, a Horvát Idegenforgalmi Közösség Magyarországi Képviseletének vezetője.
Kövér László, a Fidesz Országos Választmányának az elnöke a "három csapás" bevezetésének a szükségességéről beszél.
Ősbemutatóra került sor a gyomaendrődi könyvtárban, Határ Győző: Télikék című kötetéből hallhatott részleteket a közönség. A könyv az író, költő utolsó másfél évének a termését tárja az olvasók elé. Az esemény exkluzivitását az adta, hogy a hivatalos budapesti bemutató előtt lehetett megismerkedni a könyvvel, Határ Győző szülővárosában.
Megosztja a közönséget a színházakban látható erőszak, vér, meztelenség és trágárság. Két budapesti előadáson keresztül mutatjuk be a színházi brutalitást. Az egyik az Orlai Produkciós Iroda Kupídó, a másik a Radnóti Színház Boldogtalanok című előadása.
2010. február 28-án a Budapesti Rendőr-főkapitányság XVIII. kerületi Rendőrkapitányságára állampolgári bejelentés érkezett tiltott kutyaviadalról. A rákoscsabai rendőrök, illetve a pestszentlőrinci rendőrök, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bevetési Főosztálya munkatársainak bevonásával megjelentek XVII. kerületi Bélatelepi úton található egyik telken, ahol egy kutyaviadalt szakítottak félbe. A rendőri intézkedés kezdetekor a helyszínről több személy a közeli erdőbe menekült, akik közül két férfit a rendőrök intézkedés alá vontak, ekkor feltűnt, hogy mindkét személy keze és ruházata is vérrel szennyezett. Igazoltatásuk során megállapítást nyert, hogy a férfiak - a kutya kiképzője és gazdája - külföldi állampolgárok, irataikat a kutyaviadal helyszíne mellett leparkolt autók egyikében megtalálták.
Egyre kevésbé lesznek fontosak az utcai választási plakátok, a szavazókat inkább az interneten szólítják meg a pártok. A politikai marketing élénk figyelemmel követi a virtuális térben történteket, és egyre kifinomultabb eszközökkel használja ki a közösségépítő portálokat, hogy a pártok üzenetei eljussanak az internetet napi szinten használó magyar közönséghez.
Autentikus környezetben, a Gyomai Tájházban fogadta a sajtó képviselőit Örvendi László, a Magosz alelnöke. A szakember az eseményen elmondta, hogy a legfontosabb céljaik között szerepel a kis- és középvállalkozások megerősítése és a családi gazdaságok ?helyzetbe? hozása. Elodázhatatlannak tartja a termőföld védelméről szóló törvény módosítását is.
Kilenc tagú gyomaendrődi küldöttség kapott meghívást a romániai Bihardiószegre. A határtól 35 kilométerre fekvő településen kilencedik alkalommal rendezték meg a Borversenyt. Az ottaniak tavaly a Gyomaendrődi Sajt- és Túrófesztivál vendégei voltak, most a Békés megyei település is belekóstolhatott a határmenti falu gasztronómiájába.
Kunszentmártonban egyre több láb ropja a táncot a Zeneiskola által szervezett táncházakon. A talpalávalót minden alkalommal a Sámli Zenekar szolgáltatja.
Választási és programpártként indul a választásokon a Torgyán-Kisgazda-Koalíció - jelentette ki péntek délutáni sajtótájékoztatóján Torgyán József, a párt elnöke Békéscsabán. Hozzátette, nem kívánnak tömegpárttá válni, az szeretnék, ha a programjukat ismernék el a választók. A tervek között szerepel, hogy a kisgazda érdekképviselet mind a húsz területi listán jelen legyen. Ehhez a legideálisabb esetben 49 jelöltet kell állítania egy pártnak. A Koalíció jelenleg mintegy 130 jelölttel rendelkezik, közülük öt indul Békés megyében, amennyiben sikerül összegyűjteniük a 750 ajánlószelvényt.
Az Úrnak 2010. esztendejében, annak is böjtelő havában vala az karnevál Gyula városában, mely a keresztségben a Reneszánsz nevet kapá. Hetedhét országból gyülekezé az nép, nézé vásári forgatag, daliás harcosok, szende szüzek összejövetelét.
Alkalmi bélyeg kibocsátásával emlékezett a Magyar Posta Kner Izidorra. A magyar nyomdászat, könyvkötészet és -kiadás meghatározó egyénisége 150 évvel ezelőtt született Gyomán.
Az csodálatos, felemelő és egyben hátborzongató érzés, amikor közel kétezer ember torkából szakad fel az örömüvöltés és mindent elsöprő hangorkán remegteti meg - az egyébként masszív - békéscsabai sportcsarnok falait. Mintha egy robbanásponton lévő bomba belsejében csücsülne az ember... Aki szerdán este kilátogatott a Békéscsaba-Ferencváros mérkőzésre, annak ebben az élményben lehetett része. A hazaiak hihetetlennek tűnő hajrával jöttek vissza a meccsbe és egy másodperccel a lefújás előtt egyenlítettek.
A gyomaendrődi Rumba TáncSport Egyesület szombat délután tartotta hagyományos, félévzáró gáláját. A hazai és a nemzetközi táncparketten is folyamatosan jelenlévő klubtagok most szűkebb pátriájuk, a városi közönség előtt adtak számot tudásukról.
Harminc fő nappali ellátását biztosító épületet kaptak a gyomaendrődi fogyatékosok. Az új telephely ünnepélyes keretek között történő átadására 2010. január 22-én került sor.
Szeretnék rendelni egy aszfaltos pizzát köszönöm.
A vers, az irodalom egyre kevesebb szerepet kap az életünkben, ezért az ünnepek alatt egészen szilveszterig minden nap egy irodalmi művel ajándékozzuk meg Önöket!
A vers, az irodalom egyre kevesebb szerepet kap az életünkben, ezért az ünnepek alatt egészen szilveszterig minden nap egy irodalmi művel ajándékozzuk meg Önöket!
A vers, az irodalom egyre kevesebb szerepet kap az életünkben, ezért az ünnepek alatt egészen szilveszterig minden nap egy irodalmi művel ajándékozzuk meg Önöket!
A vers, az irodalom egyre kevesebb szerepet kap az életünkben, ezért az ünnepek alatt egészen szilveszterig minden nap egy irodalmi művel ajándékozzuk meg Önöket!
A vers, az irodalom egyre kevesebb szerepet kap az életünkben, ezért az ünnepek alatt egészen szilveszterig minden nap egy irodalmi művel ajándékozzuk meg Önöket!
A vers, az irodalom egyre kevesebb szerepet kap az életünkben, ezért az ünnepek alatt egészen szilveszterig minden nap egy irodalmi művel ajándékozzuk meg Önöket! Petőfi Sándor: Szülőföldemen Császár Angéla előadásában
Szentestén a hir6.hu szeretné köszönteni olvasóit. A vers, az irodalom egyre kevesebb szerepet kap az életünkben, ezért az ünnepek alatt egészen szilveszterig minden nap egy irodalmi művel ajándékozzuk meg Önöket! Vizsolyi Biblia - részlet Jézus beszéde tanítványaihoz, János evangéliuma szerint. Elmondja: Csernus Mariann
A Definity-ben található fogalomkártyák és alapszabályok felhasználásával hívjuk játékra olvasóinkat. A játék időtartama alatt (december 8-22.) négy kreatív és egyben szerencsés játékosunk nyerheti meg a 8900 Ft értékű társasjátékok egyikét.MOTTÓ: Használja szókincsét, kreativitását, humorát, de a játék kedvéért lehetőleg ne használjon Idegen szavak szótárát vagy internetet! Játszon most! Link: http://bekesmegye.hir6.hu/cikk/36604/091124_jatek_inyenceknek_nyerjen_definity_tarsasjatekot
A város idén is megrendezte a Nemzetközi Sajt és Túrófesztivált, a rendezvényhez kapcsolódóan egy konferenciát is szerveztek a településen ?Nők a politikai életben ? határon innen és túl? címmel. Az esemény megrendezésére 1,3 millió forint támogatást kaptak az uniótól, a finanszírozás révén Gyomaendrőd testvérvárosai(Nagyenyed-Románia, Schöneck-Németország, Pilzno-Lengyelország, Vrútky-Szlovákia) is képviselhették magukat az eseményen, bemutathatták városukat, kultúrájukat, illetve nem utolsósorban elmondhatták, hogy az országukban, milyen szerepet töltenek be a nők a politikában, közéletbe. Szóval, ez a kimondottan sikeres program szolgáltatta az apropót, hogy az Európai Unióban felfigyeltek a Békés megyei város teljesítményére. Az estébe nyúló ünnepségen Gyomaendrőd polgármestere vehette át az Aranycsillag-díjat. Várfi András rövid, de csattanós beszédében a ?gyengébbik nem? ? legyen az anya, feleség ? szerepére hívta fel a figyelmet. Kérdésünkre elmondta: ?igaz, hogy a város polgármestereként vettem át ezt a díjat, de a testvérvárosi kapcsolatok ápolásánál nem az a fontos, hogy ki vezeti a várost. Az igazi kapcsolatokat a polgárok alakítják ki egymás között, legyen szó sportról, kultúráról és hangsúlyozom, csak ezek után, akár gazdasági kérdések is szóba jöhetnek?.
A kunszentmártoni sajtüzemet békéscsabai cégek vásárolták fel. Végh László vezérigazgató november elején tartott sajtótájékoztatót.
Két csíkot látok, kiáltott fel inkább örömmel rácsodálkozva, mint szörnyen kétségbeesve a 13 esztendős pityókás Margaréta a békéscsabai közlekedési hatóság tanpályáján. Azonban a mégis józan iskolás lány, az egyik szerencsés kiválasztott volt, aki 100 százalékos absztinenciával beleszagolhatott a részegség okozta katasztrofális végkifejletbe. Csak egy SZTK-s szemüveg kellett hozzá. Illetve ezt egy más szerv írta fel.
A kórház működésével, gazdálkodásával kapcsolatos intézkedések vitája során mindenki megfeledkezett a pénzügyi bizottság ülésén elhangzottakról.
Most is a főként pártpolitikai indíttatású napirend előtti hozzászólások jelentették az ülés nyitányát.
A szokásos érdeklődés mellett közmeghallgatást tartottak.
Első lépésként Németh Béla polgármester a GYIÖK tagjainak, a diák polgármesternek, alpolgármestereknek megbízó leveleket adott át.
Boczkó Gábor, ha csak ideje és az időjárás engedi rögvest motorra pattan. A hatszoros Európa-bajnok párbajtőröző a hír6-nak mesélt a kezdetekről - amikor mások a csattogós pillangót húzogatták, ő már a gázkart. A vívó elárulja azt is, hogy kötött-e már közelebbi barátságot az aszfalttal.
Defibrilátort kapott a kunszentmártoni háziorvosi rendelő. Veres István tanácsnok szervezésének köszönhetően baj esetén a háziorvosok is gyorsan tudnak reagálni. Az életmentő készüléket Dr. Ravai Elek háziorvos vette át annak reményében, hogy nem kell gyakran elővenni, de ha kell is, életet menthetnek.
A kunszentmártoni Ráczkevei Mihálynét családja körében köszöntötte Czuczi Mihály polgármester, Hoffmann Zsolt jegyző és Füzesiné Németh Margit anyakönyvvezető. A torta és a virágcsokor mellé elhozták a miniszterelnök és Kunszentmárton üdvözletét is.
A kunszentmártoni Szent Márton napi ünnepi testületi ülésen kerültek átadásra a Pro Urbe és a Pro Communitate Urbis kitüntetések.
Uhrin Benedek újból színpadra lépett, még a nyáron a Szigeten varázsolta el a közönségét, most a hétvégén egy gyomaendrődi rendezvényen lépett fel három szám erejéig. A Rebeka már-már klasszikussá vált melódiái jelentették a legnagyobb sikert az előadáson, a Best of Uhrin Benedek című CD-t pedig dedikálta a mester.
Módszeres nyomozás eredményeként kisebbfajta droghálózatot buktattak le a rendőrök Mezőkeresztesen a napokban. A lefoglalt kábítószer piaci értéke eléri a három millió forintot - tájékoztatta a hír6 szerkesztőségét a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság.
Ez még nem annyira gáz, de ha már a kukás autó is előtted áll meg...
Gyomaendrőd méltó módon emlékezett meg az 1956. október 23-ai eseményekről. Az ünnepi díszbe öltözött város megemlékezésén beszédet mondott dr. Deutsch Tamás az EU parlamenti képviselője és interjút adott a hír6-nak.
Mi lett volna ha az özvegy is behajol? (akinek kezet csókol a gengszter)
Vajon miből készítették a videót? Hát persze, hogy azoknak a pénzéből akik a bankba tartják a pénzüket.
Tengerpart, meleg, szerelem mi kell még? Hát egy jó hideg sör.
Semmi probléma ha a műszaki boltban állatokkal találkozunk. Csak melegük vagy elegük van.
Elképzelhető, hogy a kutyasétáltatás nem megfelelő formáját választotta az emberünk.
A buborék fólia az tényleg jó ajánlom mindenkinek. Bár a monitort én nem dobálnám csak úgy.
Az őrzővédő cégtől béreltünk egy mókust. Bevált a sör védelem szempontjából.
Vigyázz mennyi rágót veszel a szádba mert a végén még letörik a fejed.
Ez a természet film megmutatja plüss közelből a szaporodást.
A dohányzás káros az egészségre. Most be is bizonyítja neked ez a videó.
Vigyázz mivel nyírod a kerted mert a végén még a házad is összedől.
Örülhetnek a dévaványai futballrajongók. Csapatuk a következő idényben egy osztállyal feljebb folytathatja, a női futballisták is megnyerték a bajnokságukat és ami talán a legfontosabb, ezentúl vadonatúj pályán rendezik a mérkőzéseket és a székház is új külsőt kapott. A pályaavató ünnepségre olyan egykori futballzseniket sikerült megnyerni, mint Détári Lajos, Törőcsik András, Ebedli Zoltán és Szokolai László.
Elkezdődött Gyomaendrődön a már hagyományosnak mondható PartneRock fesztivál. A háromnapos rendezvényt a Magna Cum Laude nyitotta meg, majd este az Edda lépett színpadra.
A legyet halála után elvitték és felboncolták. Vajon mi lehetett a halál oka? A boncnok rájött az igazságra. Gyilkosság..
Mi kell az állásinterjúhoz? Két barát akik besegítenek. Na meg a Pepsi.
Igen szép befejezése lehetett volna a biciklisnek, ha nem azzal törődik, hogy elkezdi ünnepeltetni magát.
A ravasz cicus megmutatja hogyan is kell a papagájt elcsendesíteni.
Végigverte a világot és ezt tessék a szó szoros értelmében venni. Három sportágban is a csúcsra ért: 1980-ban kötöttfogású birkózásban lett olimpiai bajnok, rá hét évre kick-boksz-ban nyert világbajnoki aranyérmet, majd most januárban a kőkemény MMA-ban szerzett világbajnoki övet. Növényi Norbert azt mondja ezzel elég is volt, meg lehet érteni, éppen 40 évet töltött a küzdősportok világában.
Ezért ne legyél trehány és szedd össze a kerti szerszámokat mert ha a szőke barátnőd napozik még a kórházba is mehetsz vele.
Nem látja a fától az erdőt... Legújabb típusú sült krumpli elmenekül a pusztulás elől.
Támadták az állatvédők, támadta a svéd agrárminiszter. A gazdák már-már lemondtak a megélhetési forrásukról. A libatépésről van szó, ami az utóbbi időszakban elég nagy vihart kavart hazánkban. A több évszázados módszer mennyire XXI. századi?
Mint láthatjuk a videón tökéletes parkolást végez az emberünk. Elképzelhető az a problémája hogy nincs elég hely a kocsinak, hogy elférjen.
Vajon megérdemli a borravalót ezért a kis mutatványért? Vagy te is szórakoznál vele mikor a pénzt kéri?
Elég kreatívak ezek az elnökök. Mindenki láthatja, hogy mit is csinálhatnak egész nap.
Vajon te mit reagálnál egy ilyen helyzetben? Nekihajtanál a "kötélnek"?
Annyit mondok tipikus és még jó hogy a sofőr megúszta. Tanulság ne parkolj egy szőke nő 50m körzetében.
Ha belegondolok, hány nő nézhet ma így ki? Elfog a rettegés, mikor reggel felkelek nem is az fekszik mellettem az ágyban, akivel elaludtam.
Egy kis érdekesség a víz, bors, mosószer reakciójáról. Igen jó kis kísérlet mivel otthon is elvégezhető és még túlzottan nagy felszerelés sem kell hozzá. Ha tehetitek próbáljátok ki.
Erre a cápafélék családjához tartozó furcsa kinézetű halra a japán partok mellett találtak rá. Az elgyengült óceánlakó pár órával a feltűnése után el is pusztult.
Egyes ázsiai országokban nagy hagyománya van a patkány ételként való elkészítésének. A videó láttán el lehet gondolkodni, hogy ki kóstolná meg a különleges patkánysültet.
A Német Demokratikus Köztársaság népautóját reklámokban is szerepeltették. Mindenki döntse el, hogy belevágott volna-e a vásárlásba. A volt szocialista országokban hajdanán, igencsak kedvelt márka volt. Az idősebbek a megmondói, hogy még várni is kellett a Trabantra.
Már az elmúlt években is tapasztaltuk a helyi gazdasági helyzet gyengülését. Ezen tovább rontott a világválság, így a saját eszközeinkkel, lehetőségeinkkel próbálunk helyzetet teremteni a régió cégeinek számára. Szervezőként az Expo Team Kft. azt találta ki, hogy a Sörfesztivál és Csülökparádé nevű rendezvénnyel közösen, de egymás önállóságát megtartva, nagyobb vonzerőt jelentő eseményt kínálhatunk a vállalkozásoknak és érdeklődőknek. Ezáltal még több látnivalót, érdekességet és szórakozási lehetőséget biztosíthatunk egy helyen, egy időben - jelentette ki köszöntőjében Váradi Zoltán vásárigazgató, a XVII. Csaba Expo Nemzetközi Kiállítás és Vásár, I. Békési Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállítás megnyitóján.
A május végén Gyulán megrendezett Nemzetközi Tűzoltó Csillagtúrán bemutatót tartott a szegedi tűzoltóság turboreaktív oltógépe is. A tűzoltógép "lelkét" egy MIG 15-ös vadászgép sugárhajtású hajtóműve adja. Főként gázkutak tüzének oltására használható. Nagyobb "testvére", melyet lánctalppal felszerelt harckocsialvázra építtek két MIG 21-es vadászgép egyszerre működő hajtóműveiből, 1991-ben nagy sikerrel vett részt a hatalmas kuvaiti gáz- és olajtüzek eloltásában. (Jelenleg egy olajipari cég birtokolja.)
Ha a videóban feltűnő fiatalembernek, esetleg gondja lenne a mandulájával, akkor az orvos könnyedén - mindenfajta eszköz igénybevétele nélkül - megvizsgálhatja.
Csúcspontjára ért szombaton a gyulai nemzetközi tűzoltó csillagtúra. Délután sok ezer néző előtt látványos (és hangos) felvonulást tartott a rendezvény négyezernyi résztvevője.
A cseh kormány megdöbbent és felháborodott azon, hogy egy szélsőjobboldali cseh párt cigányellenes hirdetést tett közzé az állami televízióban. A tévé elnöke megígérte, hogy a Nemzeti Párt (NS) hirdetését többé nem sugározzák, a belügyminiszter pedig azt mondta: kezdeményezi az NS betiltását.
Fiatal szerelmes tinédzserek! Kérünk benneteket, ezzel az udvarlási módszerrel ne próbálkozzatok!
A Dániában elért 26-24-es siker után, optimistán várták a Viborgot a Győr női kézilabdázói és persze a szurkolók. A Veszprémben lejátszott találkozón a vendégek végig vezettek, Konkoly Csaba együttese még felkapaszkodott hét gólos hátrányból is, két és fél perccel a vége előtt ők álltak összesítésben jobban, aztán maradt az ezüstérem.
A Nemzeti Színházat jobban bevonnák Budapest vérkeringésébe. Ne csak a színházért mehessenek oda az emberek, hanem valami másért is.
A belélegzett oxigén 50%-át az óceánok termelik. A Greenpeace, ezzel a rövidfilmmel igyekszik hangsúlyt adni mondanivalójának.
Ez a reklám, még a hőskorból származik. Eléggé egyedi termékajánló az biztos.
Veszprém - Marian Cozma A román Antena3 TV adó megszerezte a veszprémi bárban készült videófelvételeket
Autóklub balesetmegelőzési napja Orosházán. Gyerekek és felnőttek is elkezdhetik.
A mérsékelt izgalmakkal tarkított szegedi erotikus banzájt időnként kalandosabb pillanatokkal is tarkították. Mi ezekből igyekeztünk szemezgetni. Persze csak mértékkel!
Gépkarabély lőszert találtak a vámosok egy vonaton.
|
Cikkek
|
|
| Legfrissebb | Népszerű |
| Legújabb | Vitatott |
|
Hozzászólások |
|